Mindennapok. Munka. Anyaság. Élet. ADHD.

ADHDiva

Mindenki ADHD-s?

"Nincs neked semmi bajod, én is elfelejtek dolgokat!"

2017. március 09. - ADHDiva

ADHD-s felnőttként a legbosszantóbb dolgok egyike, amikor valakinek őszintén beszélünk erről a zavarról, és nagyjából azt kapjuk vissza válaszként, hogy "ez mindenkinél így van, én is elfelejtem befizetni a csekket és én is kiabálok az autóban". Vagyis, a mi problémánk nem is valódi probléma, az ADHD nem létező dolog, csak az unatkozó középosztálybeli emberkék által kitalált valami, hogy ezzel is felhívják a figyelmet magukra.

Szerintem az ADHD-sok jó része nagyon örülne, ha csak erről lenne szó. Vagyis, ha azokat a tényezőket, amelyek folyamatosan befolyásolják a hétköznapjaikat, az önértékelésüket, a motivációjukat, le tudnák rázni magukról. 

Teljesen normális, hogy időnként mindenkinek vannak olyan tünetei, melyek az ADHD-ra fokozottan is jellemzőek. Néha még a legpontosabb ember is elkésik, néha mindenki elfelejti befizetni a csekket, és az is előfordulhat, hogy álmatlanul forgolódik valaki, akinek korábban semmi gondja nem volt az alvással. Olyan világban élünk, ahol egy csomó dolog elvonhatja a figyelmünket, és az emberi pszichére egyébként is jellemző, hogy a könnyebb és élvezetesebb utat választja. De míg egy "normálisan" bedrótozott ember hatékonyan képes fókuszálni a figyelmét, képes mérlegelni a tettei következményét, képes a későbbi nagyobb jutalom érdekében lemondani a pillanatnyi élvezetről, az ADHD-soknak ez sokkal, sokkal nehezebben megy.

adhd_taska_20170309.jpg

"Ó, néha én is elkeverem a kulcsaimat" - de nem állsz hetente három alkalommal a kapu előtt bambán, mert nem tudod, hol a kulcsod, igaz?

Az ADHD-ra utaló tünetek és a "sima" figyelmetlenségből, fáradtságból vagy motivációhiányból származó tünetek között jelentős eltérések vannak. Intenzitásban, időtartamban, állandóságban. A "normális" ember félévente egyszer felejti el a csekket, az ADHD-s minden hónapban, minden csekket. A legtöbb ember eltévedhet egy ismeretlen helyen, de egy térkép vagy a GPS segítségével könnyen megtalálhatja az utat. Az ADHD-s a jól ismert útvonalon is eltévedhet, még akkor is, ha a GPS ott van előtte. Időnként mindenkinek elkalandozik a figyelme, ADHD esetén viszont ez az állandó, és a koncentrált figyelem a "különleges". Az intenzitás tehát sokkal erősebb és sokkal gyakrabban, napi szinten jelentkeznek ezek a tünetek. A jellegzetes tünetek pedig gyakran együtt jelentkeznek, tehát valaki halogat és feledékeny és állandóan piszkál valamit és alvászavarai vannak - egy időben. 

Az ADHD-sok esetében ráadásul ezek a tünetek jelentős mértékben - és nem feltétlenül pozitív irányba - befolyásolják a mindennapokat, a tanulmányokat, a munkavégzést, a párkapcsolatot, a családi életet. Egy normálisan bekötött ember (ideális esetben) jól tudja, hogy adóbevallás idején x, y és z papírokra van szüksége, és ezeket a konyhaszekrény második fiókjában tartja. Egy ADHD-s is tudja, hogy ezek a papírok kellenek neki, de fogalma sincs arról, hogy hova rakta őket - pedig amikor elrakta, biztos volt benne, hogy emlékezni fog rá -, és ezért három nappal a határidő előtt kezd el rohangálni, mint a mérgezett egér, hogy a hiányzó papírokat beszerezze. Egy ADHD-s számára egy ötperces feladat (pl. a mosogatás) is aránytalan előkészületeket és szervezést igényel. Az én ilyen mumusom a mosás. Tudom, hogy a mosógép, illetve a szárító bepakolása egyenként nagyjából 3 percet vesz igénybe (maximum), és azt is, hogy a ruhákat összehajtani és elpakolni nem több 15-20 percnél (igen, biztosan van olyan, akinek jobb a szintideje). És annak ellenére húzom, halasztom a dolgot, órákon, sőt napokon keresztül, hogy tudom, valójában minimális időt és energiát igényelne a feladat elvégzése. 

Azt is figyelembe kell venni, hogy egy-egy élethelyzet hatására (pl. ha fokozott stressznek vagyunk kitéve) csökkenhet a motiváció és a fókuszálási képességek. Ezek azonban általában néhány héten belül maguktól, esetleg az étrend, a szokások megváltoztatásának hatására megoldódnak. Egy ADHD-s esetében azonban az idő vagy a körülmények hatására maximum javulhat a helyzet, de nem múlik el teljesen. A legtöbb felnőtt ADHD-snál a tünetek pedig már gyermekkorban jelentkeznek.

Végül, egy ADHD-st sokkal nehezebb kizökkenteni, mint egy neurotipikus embert. Az utóbbinak sokszor elég egy kis noszogatás, egy klassz jutalom ígérete, és az, ha felírja magának a teendőit egy listába. ADHD esetén ez egyáltalán nem könnyű, még akkor sem, ha az ADHD-s pontosan tudja, hogy káros következményekkel jár, amit tesz. Hiába veszi meg a noteszt, a másik noteszt, azt a noteszt, amelyben a többi notesz helyét írja fel, hiába van a telefonján figyelmeztetés, még ez sem garantálja, hogy nem felejt el valamit vagy nem kezd halogatni. És ez bántja, bosszantja, frusztrálja.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://adhdiva.blog.hu/api/trackback/id/tr2212322431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tisztességes Természettudomány 2017.03.09. 21:58:40

A jelenlegi felturbózott életmód, és a sok tech kütyü még a normális embert is figyelemzavaros zombivá változtatja. Hogy lehet odafigyelni bármire, amikor megy a film, közben a mobilt nyomogatva játszik, de néha rápillant a facebookra is, és ha kell, akkor lájkol. Napközben pedig a munkától és a vezetéstől vonja el a figyelmet a sokkal érdekesebb, színesebb virtuális világ.

Ha pedig a pakolás közben is megy a TV, zene, fél kézzel nyomogatjuk a telefont, akkor nem fog rögzülni az agyunkban az elrakott tárgyak helye.

ADHDiva 2017.03.09. 22:33:37

@Tisztességes Természettudomány: Nem mondom, hogy semmi igazsag nincs a szavaidban. Valoban nagyon sok inger eri az agyunkat, raadasul nagyon konnyu ezeket elerni, hiszen keznyujtasnyira vannak (telefon, tablet). Ha egy normalisan bekotott embernel ezeket kiveszed a kepbol, akkor jo esetben morog egy kicsit, azutan viszonylag konnyen elkezd koncentralni az elotte allo feladatra. Egy ADHD-s eseteben ez a folyamat joval nehezkesebb es lassabb, ha nincs ott a tablet, akkor almodozni kezd, vilagmegvalto terveket szovoget, rajzolgat, bamul ki az ablakon, dalszovegeket idez fel magaban stb. Ezekkel foglalja le az agyaban csapongo gondolatokat. Es esetleg utana tud elkezdeni koncentralni.
Meg ezt nem feltetlenul kell ugy elkepzelni, hogy csak ugy tud barmit megcsinalni, ha mellette 5-6 masik dolog is zajong. Csak mondjuk kell nemi hatterzaj (pl sok ADHD-s, de "normalis" emberek is jobban tudnak zene mellett tanulni). A figyelem, a fokusz pedig (reszben) fejlesztheto, csak mondjuk mas technika kell egy ADHD-snak vagy lassabban megy neki, mint egy neurotipikus embernek.

Hórukk 2017.03.09. 22:50:52

Ezeknek a dolgoknak egy részét úgy hívják hogy figyelmetlenség. Másik részét úgy, hogy felelőtlenség. Ahol ezeknek vannak következményei - elkapja a krokodil, büntetést kap, stb. - ott általában nincs ADHD, hanem megtanul szervezni, emlékeztetőt írni, vigyázni magára és kicsit másra is. Ahol viszont ezért diagnózis, munkaidőkedvezmény, roppantnyugdíj jár, na ott sok ADHS-s lesz hirtelen.
" Az ADHD-s a jól ismert útvonalon is eltévedhet, még akkor is, ha a GPS ott van előtte. ... elkalandozik a figyelme, ADHD esetén viszont ez az állandó, .... Az intenzitás tehát sokkal erősebb és ... gyakrabban, napi szinten jelentkeznek ezek a tünetek. A jellegzetes tünetek pedig gyakran együtt jelentkeznek, ... feledékeny és állandóan piszkál valamit és alvászavarai vannak " Kérdésem az, hogy ilyen tünetekkel hogyan vezethet valaki pl gépjárművet?

ADHDiva 2017.03.09. 23:07:42

@Hórukk: nagyon erdekes, amit a krokodilrol irsz. Egyes elmeletek szerint az ADHD-sokra egy sor olyan tulajdonsag is jellemzo, amelyek regen kifejezetten evolucios elonyt jelentettek (pl. kivancsisag, spontaneitas, a figyelem megosztasa, nyitottsag stb). Ezek segitettek hatekonyabban vadaszni, gyujtogetni, sot a veszelyeket is elkerulni.

Hogyan vezethetnek gepjarmuvet? Az a baj, hogy a legtobb ADHD-st tenyleg ugy kepzelik el, hogy folyamatosan pattog, uvoltozik, es allandoan eletveszelybe sodor masokat (meg persze magat is), mert annyira figyelmetlen es erzeketlen. Valojaban a legtobb ADHD-s jol ismeri a sajat gyengesegeit, tisztaban van ezekkel es mindent elkovet azert, hogy javitson magan. Pl extra ovatos a vezetesnel, es ha a GPS ellenere elteved, akkor nem fordul meg ket zarovonalon es harom savon keresztul, hanem mas utvonalat keres.

Hórukk 2017.03.10. 00:01:27

@ADHDiva: Kicsit ugyan ellentmondasz a saját magad által leírtaknak, de nem baj, mert amit viszont utóbb írtál, azok teljesen normális dolgok: "más is így van ezzel". Ez viszont egyúttal azt is jelenti, hogy ez esetben az ADHD mint betegség nem létezik, ez valójában a figyelmetlenség és a felelőtlenség új elnevezése. Van sok ilyen új elnevezés mostanában.

2017.03.10. 02:51:25

Mi van akkor, ha ez nem egy betegség, hanem egy tudatszint? Amit még nem tanultak meg sokan kezelni. Minden állapot stabilizálható, ha kinevezed betegségnek. Ennek egy előnye van, lehet rá gyógyszer bizniszt építeni.

]{udarauszkasz 2017.03.10. 07:39:03

Erdekes modon en addig tudok normalisan dolgozni, amig a pszichopata, narcisztikus, kiszamithatalan.hangulatvaltogato fonokom
nem kezd el uvoltozni a telefonba.
Na,onnantol aztan kaosz az elet, burnout a vege.

GAXXX 2017.03.10. 08:42:11

@Hórukk: a reflexeim igen jók. És tudom, milyen érzés, amikor valaki olyasmiről ír, amit nem ért, mert nem tudja belehelyezni magát abba a szerepbe.

Mondok egy példát. Ha különösen jó a nyelvérzékem, nem tudom elhinni, hogy vannak emberek, akiknek egy vacak nyelvvizsga lehetetlen feladat, hátmég, hogy mondjuk munka- vagy általános élethelyzetekben rendesen használják a nyelvet, eltanulják a kifejezéseket.

Az ADHD tüneti megjelenései hasonlóak. 39 évet szenvedtem, hagytam el kulcsokat (már mindenki röhögött rajtam), felejtettem el a legbanálisabb dolgokat, kezdtem bele 5 könyvbe egyszerre. Vezettem sokszázezer kilométert eltévedésekkel, stresszel, hogy tudom-e tényleg, hol kell balra fordulni.

Mensa tag is vagyok, akik velem dolgoznak, értetlenül állnak/álltak a teljesítményem és a nem-teljesítményem előtt. Az egyik pillanatban hetekkel voltam mindenki előtt, egy hónappal később mindenki után kullogtam megalázva, mert érthetetlen, hogy még mindig, illetve mégsem lettem kész.

Stressz jön hozzá? Még most is tudok széthullani. Szétgurulni ezer, önmagában zsezsgő darabra.

Túl egyszerű erre azt mondani, hogy szimplán ilyen vagy olyan. Még a végén azt mondanám az illetőre, hogy szimplán érzéketlen - pedig egyszerűen (hehe) csak nem tudhatja, milyen ez.

GAXXX 2017.03.10. 08:45:29

@István Zsolt: Az _eredmény_ egy tudati állapot, amin sokféleképpen lehet javítani.

Mintha mondjuk egy kezed lenne, de ennek ellenére meg tudsz tanulni ügyesebbnek lenni, adott esetben a hiányokat elfedni.

A kezek száma ettől nem változik. Ja és olyan kezelés sincs, amitől kinő a kéz.

Az ADHD esetén létezik olyan kezelés, ami a dopaminreakciókat befolyásolja. Ha én drogokat szedek, lenyugszom, tudok aludni, koncentrálni, dolgozni, szeretni, gyerekre figyelni. A másik meg három napig szeletel tőle egy pohát vízen és neonfényen élve.

GAXXX 2017.03.10. 09:10:18

@Hórukk:

"..Ez viszont egyúttal azt is jelenti, hogy ez esetben az ADHD mint betegség nem létezik, ez valójában a figyelmetlenség és a felelőtlenség új elnevezése. Van sok ilyen új elnevezés mostanában..."

Ahha, ADHDDiva ír valamit, erre Te írsz valamit, és máris kiderül, hogy minden pontosan hogy van.

Értem, minden világos :D

]{udarauszkasz 2017.03.10. 10:06:48

@GAXXX: en nem szoktam szethullani viszont dolgaim tunnek el,es sokszor a legvaratlanabb helyeken bukkannak fel ujra,mar ha felbukkannak egyaltalan. Tudok vezetni,kamionozok,nem tevedek el gps nelkul sem,jopar nemet nagyvarosig fel tudnek menni fejbol,vagy tablakat,esetleg csak terkepet hasznalva,viszont az eletem csak keresgelesbol all.,

kistorpe · http://stressfree.hu 2017.03.10. 10:19:27

Nem lehet könnyű ezzel a nagyon szétszórt figyelemmel (figyelmetlenséggel) élni. Nekem neurotipikusként, a magam részéről a halogatás az egyik legvacakabb dolog, amitől szívesen megszabadulnék. Vettem a múltkor egy könyvet, "Vége a halogatásnak" a címe, de az is csak arról szól, hogy írjunk különféle listákat, és majd azok segítségével megszabadulhatunk a halogató énünktől. És pontosan ezen gondolkodtam én is, hogy mi van akkor, ha én rohadtul nem akarok listákat írni. Úgy látom, hogy a listaírás egyeseknek biztos nagyon jó, de nekem eddig nem igazán vált be. Megírom a listát, aztán gondosan félreteszem, és el is felejtem. Vagy már eleve halogatom megírni a listát is! :-P
Ami viszont bevált, hogy valamivel koncentráltabb legyek, az a Mindfulness meditáció. Ha eddig esetleg nem találkoztál még vele: ez olyan meditáció, ami arról szól, hogy megpróbál az ember éberen jelen lenni abban a pillanatban, amit éppen csinál. Neked valószínűleg ez az egyik legnehezebb dolog, a figyelem megosztottsága miatt, de idővel lehet, hogy javulna valamit. Ajánlom ez a cikket: psychcentral.com/lib/mindfulness-skills-useful-in-addressing-adhd/ De magyarul is jelent meg már könyv, ami a Mindfulnessről szól, keress rá Szondy Máté nevére.

Duplaxiii 2017.03.10. 11:01:48

"A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) neurológiai természetű veleszületett vagy fejlődési rendellenesség, melynek vezető tünete a figyelemzavar, kísérő tünetei a hiperaktivitás, feledékenység és a gyenge impulzuskontroll. A magyar megfelelő: szétszórtság nyüzsgéssel vagy nélküle. "
Én magyar vagyok, Magyaországon, kérem magyarul a posztot.
Egy érintett egy idegen kifejezéstől menőbb, trendibb lesz?
Vagy a betegségeket nem gyógyítani szokás?

ADHDiva 2017.03.10. 11:32:34

@GAXXX: Koszonom a hozzaszolasaidat, nagyon jol megfogalmaztad.

ADHDiva 2017.03.10. 11:37:04

@]{udarauszkasz: Diagnozist csak szakorvos allithat fel, es nyilvan nem annyirol van szo, hogy megkerdezik, "egy heten hanyszor hagyod el a kulcsod?".
Az altalad emlitett keresgeles egy igen erdekes dolog - nekem a ferjem ilyen. Nem ADHD-s, viszont egyszeruen keptelen "eszrevenni" dolgokat, akkor is, ha azok esetleg ott vannak az orra elott.
Szerintem erdemes az ADHD-soknak szolo tippeket, otleteket tanulmanyozni, mert egy normalisan bekotott ember is sokat tanulhat beloluk.

ADHDiva 2017.03.10. 11:42:51

@kistorpe: Nagyon jok a meglatasaid. Sajnos, a legtobb esetben a hatekonysag novelesevel foglalkozo konyvek, irasok keveset foglalkoznak az egyennel (nyilvan azokat a tanacsokat irjak le, amelyek a nagy szamok torvenye alapjan a legtobb embernel bevalnak). A listairas egy erdekes dolog, van ra egy-ket otletem, mit lehet vele kezdeni... es nem csak arra gondolok, hogy kidobni a kukaba az egeszet! :)
A mindfulness szinten egy rendkivul jo dolog, koszonom, hogy megemlitetted! Igaz, hogy eleg nehez megtanulni (vagyis inkabb alkalmazni), de rengeteget segithet a hetkoznapokban. Csak sok turelem kell hozza, az meg nem mindig van az embernek, ha sajat magarol van szo...

GAXXX 2017.03.10. 11:48:53

@Duplaxiii: ejj, egy okos ember!

POSZTOT kér, érted, posztot, magyarul!

ADHDiva 2017.03.10. 11:49:17

@Duplaxiii: Koszonom az eszreveteled. Termeszetesen tisztaban vagyok azzal, hogy van egy szo(kapcsolat), ami "magyarositotta" az ADHD kifejezest. En ket okbol maradnek megis az angol betuszonal: az ADHD egyszeruen ismertebb, gyakrabban hasznaljak a laikusok es a szakemerek is. Masreszt ugy gondolom, hogy a szetszortsag es a nyuzsges nyelvunkben viszonylag gyakran hasznalt szavak, az ADHD kifejezes sokkal specifikusabb.

Almandin 2017.03.10. 13:14:49

@Hórukk: Van egy nagy különbség az ADHD és a figyelmetlenség és a felelőtlenség között. Ha valaki szimplán figyelmetlen és/vagy felelőtlen, akkor ez egy jellemvonás, így leküzdhető tudatosan. Az ADHD esetében idegrendszeri elváltozás áll a háttérben, így ezek az emberek azt veszik észre, hogy a szándékaik ellenére is túl sok mindent elfelejtenek, szétszórtak, képtelenek koncentrálni. Tehát nem küzdhető le tudatossággal a probléma.
Épp ezért bántani őket nagy tahóságra vall. Sajnos még ma is sokaknak az a mentalitása, hogy az akaraterő egy csodaszer, amivel minden probléma leküzdhető.

elment az eszem mert belekezdtem 2017.03.10. 18:33:42

@Hórukk: Szervusz! Azt remeltem, hogy az elso cikk utan nem csak bejottel beszolni, hanem vegig is olvastad a valaszokat. Szemmel lathatoan nem tetted. Ha tetted volna, akkor tudnad, mert leirtam, hogy sehol semmilyen elonyben nem reszesitenek ADHD-s embereket, legalabbis emiatt nem. Maximum a csalad lehet kicsit elnezobb.

(Kicsit olyan erzesem van ettol, mintha mennenk tobben fel egy lifttel, te egyszer csak beszaladnal, befinganal egy rettentot es aztan anelkul, hogy velunk utaznal, kiszaladnal vihogva)

Ezen felul szivesen elmondom, hogy lehet igy autot vezetni. Az ADHD-s ember - mint azt emlitettek is mar elottem - tisztaban van a sajat gyengesegeivel. En csak a magam es par ismerosom neveben tudok beszelni, de elmondhatom, hogy mi mind nyugodtan vezetunk. Mivel gyakran fordulunk rossz fele meg az ismert uton is, ezt belekalkulaljuk az utidobe. Nem sietunk. Masreszt biztonsagosan vezetunk, nem boyracerkedunk az utakon (Duplaxiii kedveert fiuversenyzoskodunk, aszfaltbetyarkodunk, kalyhacsokipufogosegylityosharomhengeresszuzukiszfiteskedunk), hanem inkabb elozekenyen es esszel vezetunk. Nekem 2007 ota van jogositvanyom, egy koccanasom volt, mert nem kaptam meg a jobb kezet. Ezen kivul par gyorshajtasom, ahol 50-es tablanal 56-tal szaguldoztam es lemeszeltek...

elment az eszem mert belekezdtem 2017.03.10. 18:37:04

@Duplaxiii: "A magyar megfelelő: szétszórtság nyüzsgéssel vagy nélküle. ""? Valoban? En ezt meg soha nem hallottam, de lehet, hogy igy van. Mondjuk, ha nekem kellene leforditanom, akkor azt mondanam, hogy inkabb inkabb 'Figyelemhianyos hiperaktivitas zavar'. Mar, amennyiben elfogadjuk, hogy a hiperaktivitas magyaritott szo. Mint az influenza. Bar lehet ez utobbi is csak azert maradt igy, mert menobben hangzik, mint az "orrfolyastusszogesselhanyassalegyszerrelazasan"... :)

elment az eszem mert belekezdtem 2017.03.10. 19:09:23

@István Zsolt: Gyogyszerbiznisz... Szeretnem megint kijelenteni, hogy az ADHD nem betegseg. Vannak ra gyogyszeres kezelesek, de szerintem nagyon kevesen hasznaljak. En nem is ismerek ilyen embert kozelebbrol. Nem azert szuletett a blog, hogy sajnaltassuk magunkat, ADHDiva tollaval, hanem azert, hogy jobban meg lehessen erteni a masik embert. Viszont a te analogiadat nagyon nehezen veszi be a gyomrom, mert ez elmondhato akkor barmire? Asperger? Autizmus? Soroljam meg? (Duplaxiii: bocs, nem tudom magyarul megfogalmazni ezeket az idegen szavakat, nem arrol van szo, hogy trendizzek veluk)

Szerintem nem lehet mindenre rahuzni, amit kezelnek vagy amihez emberek segitseget kernek, hogy valamelyik iparag hozta letre, csak, hogy romma keresse magat. Biztosan vannak ilyenek. Biztosan vannak indokolatlanul szedett gyogyszerek es alkalmazott kezelesek. En azt kivanom neked es mindenkinek, aki hasonloan gondolkodik, hogy aldjak meg az egiek egy ilyen "tudatszinttel" egy par honapra es aztan lassuk, hogy mit szolsz hozza. Nem azert irom ezt, mert rosszat akarok neked vagy masnak, csak akkor megertened, amit a cikk iroja probal elmagyarazni es amirol probalunk diskurzust folytatni. De talan sikerul erzekeltetnem egy peldaval, mert vegulis az a cel:
Amikor a felesegem panaszkodik szokoevente egyszer, hogy "Jajj, ma olyan rossz napom volt, mert a //tetszoleges targy// itthon maradt, amikor kellett volna es minden kicsuszott a kezembol, el is kestem a //tetszoleges helyszin/foglalkozas// es mindezek utan kiderult, hogy nem is akkor es nem is oda es nem is azert kellett volna menjek", akkor en szeles vigyorral kozlom vele, hogy "Szervusz kedves! Udvozollek a vilagomban! //satani kacaj//". Mert nekunk (legalabbis nekem) a legtobb nap ilyen.

Masik pelda:
Dolgozom, tartok ot perc szunetet, hogy hozzak egy kavet es tegyek egy ketbetus kiterot. Kavegep, gomb nyom, amig lefolyik addig gondoltam lefolyatom en is. Kijovok a mellekhelysegbol, megyek vissza a munkamhoz. Eltoprengek, kellene egy kavet inni... hol a bogrem? Nem talalom. Korbenezek az asztalokon, gepek mellett, semmi. Es akkor probalom visszaporgetni a napot. Es lam! Megvan! Kihult... Mar nem is szeretem melegen a kavet :D

Harmadik:
Eppen keresek valamit. Eszembe otlik egy zene, egy emlekkep, egygy erzes vagy egy jo vicc. Ezzel elvagyok kb 40 masodpercig. Es akkor egyszercsak realizalom, hogy "nahat... egy szobaban vagyok... de miert? hmm... micsinalok???? Valamit kerestem... De mit? Az hagyjan, de MIHEZ??? Es miert?"

Es csak, hogy az erzekeltetes teljes legyen, a fenti harom pelda mindenkivel elofordul. De velem sokkal kevesebbszer nem fordul elo, mint igen. Napi akar tobb alkalommal megeso dolgokrol van szo.
Rendszeresen megyek boltba penztarca nelkul. A munkahelyi szekrenyemhez kenytelen voltam ket potkulcsot masoltatni es elrejteni a munkahelyemen, mert mar nem akartam tobbszor elkerni a fonoksegtol a potkulcsot. Komoly eredmenynek eltem meg iden, hogy vettem egy csokor viragot a felesegemnek nonapra. Az ot ev alatt talan masodszor. Nem azert nem sikerult, mert egy taho vagyok. Az osszes jeles unnep be van allitva a telefonomon, hogy szoljon egy honappal elobb. Aztan egy hettel elobb. Ket nappal, egy nappal, aznap reggel, munkahelyi szunetben es a muszak vegen. Es mindezek ellenere ugy, hogy mar tudom, hogy hol, milyen viragot szeretnek neki venni, siman hazaautokazom es nem ertem az arcan a csalodottsagot, amikor belepek. Aztan persze leesik es megszegyenulve veszem a kabatom es kullogok el a - mar nem - meglepeteseert. Szoval ilyen. Remelem nem haragszotok a hosszu hozzaszolasert.

Ponzi Károly 2017.03.10. 20:35:35

Sziasztok!

4 éve diagnosztizáltak nálam felnőtt korra visszamaradt ADHD-t. Eleinte abszolút ellenálltam neki, nem akartam címkét kapni. Aztán sok minden megvilágosodott a diagnózis hatására.

Rájöttem, mi ez az örökös nyugtalanság bennem. Mi ez a mindent elsöprő impulzivitás. Miért teljesítettem a suliba borzalmasan. És még rengeteg mindent sorolhatnék...

Azóta megcsináltam egy ADHD tréninget (Dr. Szuromi Bálint @ Semmelweis), amit bátran ajánlok mindenkinek... Illetve Ritalin-t is szedek.

A Ritalin rengeteget segít. Nem, nem fogja visszaadni a hiányzó vagy csökkent képességeim (ugyanúgy eltévedek mindenhol például). De jelentősen csökkentek a szorongásaim, végig tudok nézni filmeket, tudok nyugton ülni. És képzeljétek, már a második sulimat csinálom.

Örülök a blognak!:)

Beer Monster 2017.03.10. 21:26:52

@elment az eszem mert belekezdtem: Az autizmusról biztos, hogy büszkén meg fogja mondani, hogyan lehet magyarul mondani, csak várd ki ;)
süti beállítások módosítása