Ahogy a gyerekeknek, tiniknek az iskola, a felnőtt ADHD-soknak a munkahely jelentheti a legnagyobb kihívást: itt ugyanis olyan szabályok lehetnek, amelyeket nehezen (vagy egyáltalán nem) tudnak betartani. Ennek ellenére sok ADHD-s igen sikeres lehet a karrierjében, mert egy csomó olyan tulajdonsággal rendelkeznek, ami értékes munkaerővé teszi őket.

Rögtön szeretném leszögezni, hogy mint minden esetben, az egyéni tulajdonságok sokkal, sokkal fontosabbak, mint az általánosságok. Az, hogy hogyan teljesít egy ADHD-s a munkahelyén, számos dologtól függ, a kollégáktól, a főnöktől, a munkakörtől és a körülményektől, meg persze attól, hogy mennyire "találja meg" magát valaki a munkájában, illetve, milyen visszajelzéseket kap (például mennyire tolerálják, hogy máshogy viselkedik, mint a többiek). Az ADHD-soknak van egy sor olyan tulajdonsága, melyek bizonyos munkák végzését megkönnyítik, másokat viszont egyszerűen lehetetlenné tesznek. Egy normálisan bekötött embertől sem várható el, hogy jól teljesítsen, ha nem érdekli a munkája, ha unalmasnak találja, vagy ha nem motiválják megfelelően. Ez az ADHD-sokra fokozottan igaz: egy monoton, érdektelen, túlságosan szigorú munkahelyen csak kínlódni fog, hibát hibára halmoz, konfliktusba keveredik másokkal, egyre több kudarc éri, amitől persze még borzasztóbban érzi majd magát, amitől még többet hibázik, még több konfliktusba keveredik...

A másik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy valaki az első (vagy második, vagy harmadik) munkahelyén tud kibontakozni, teljesíteni. Az ADHD-sokra különösen jellemző, hogy nagyon sok dolog érdekli őket, sok mindenbe belefognak, csaponganak, és ez bizony a szakmaválasztásra is igaz. Az első és a legutóbbi munkahelyem között kb. annyi a kapcsolat, hogy irodában van, számítógéppel dolgoztam és emberek voltak körülöttem. De ezen kívül semmi más. És ezek is elég messze vannak attól, amiből diplomám van. Mellette pedig még két-három szakmát szereztem, amelyek teljesen más irányt képviselnek. Ezt egyáltalán nem érzem bajnak. Igen, vannak olyanok, akik 14 évesen eldöntik, hogy miből szeretnének élni, kitanulnak valamit, és 75 évesen igazi szakértőként teszik le a lantot/kalapácsot. Szerintem azonban ez a ritkább, az ember változik és jó esetben a munkája is képes vele változni. Az ADHD-sok esetében azonban ez a változékonyság gyorsabban és gyakrabban jelentkezik. 

Az ADHD-sok általában szeretik a változatosságot és a rugalmasan kezelhető szabályokat

Megkérdeztem egy nagyon kedves kolléganőmet, mondja el, hogyan látott ő engem a munkában. Majdnem öt évig dolgoztunk együtt, szoros kapcsolatban voltunk, végigcsináltunk együtt esküvőket, válásokat, költözéseket, szüléseket (amíg élek, nem felejtem el, hogy a lányom születése után még arra vártam, hogy felkerüljek a gyerekágyas osztályra, ő meg otthon volt az első, néhány hetes kisfiával, és mentek az üzenetek...). Elég jól ismer. Ezeket mondta és azt hiszem, ezek nagyon jól mutatják, milyen lehet egy ADHD-s kolléga: "Nekem te mindig kettős voltál: időnként gigantikus rendet pakoltál az asztalodon, minden nett volt, kis füzetke, mellette toll, bögre, kis irodai kiegészítők, patent minden, én ha megfeszülnék se tudnék soha ilyen rendet tartani magam körül. Másszor meg az láttuk, hogy hegyekben áll a cucc az asztalodon, csilliárd retkes bögre hetek múlva is, tényér, papír, jegyzet, rajzocska mindenütt, és a közepén ülsz. Ahogy a rend-rendetlenség tengelyén, úgy a munkában is két véglet közt mozogtál mindig: hegyeket tudtál mozgatni, ha volt inspiráció és svung, máskor napokig nem tudtál érdemben alkotni, kalandoztál, mással foglalkoztál, és ez legalább annyira bántott, mint amennyire az alkotós időszak lefárasztott. Sok dologba kezdtél bele, sok maradt befejezetlenül, olyasmik, amikkel nem kellett elszámolni, leadni. Viszont bámulatos dolgokat voltál képes helyzetekben, embereken, bármiben és bárhol kiszúrni és megjegyezni, emlékezni rájuk, összefüggésekre rámutatni - én ezt sosem értettem. Ja, és bárhol, bárkinek a hangulatát át tudtad venni (talán akaratlanul is), empátiában nagy voltál."

Szóval miért is érdemes egy ADHD-ssal együtt dolgozni? Ha megtalálja a számára érdekes munkát vagy feladatot, akkor elképesztő lelkesedéssel és szenvedéllyel veti bele magát, gyorsan szakértővé válhat, és az, hogy még többet szeretne megtudni az adott témáról, hatalmas motivációt jelenthet. Az ADHD-sok nagyon jól érezhetik magukat a pörgős, változatos feladatokat kínáló munkahelyeken, vagy azokban a munkakörökben, ahol az elvégzett feladatokra gyorsan jön a visszajelzés (tehát nem kell várni arra, hogy valami "beérjen", hanem azonnal látszik, hogy valamit jól csináltak-e vagy rosszul). Sok ADHD-s szeret kockázatot vállani, izgalmasnak és érdekesnek találják azokat a területeket, ahol valami újat kell kitalálni, vagy egy problémára kell egyedi megoldást mutatni. Az innováció, a kreativitás, az out-of-the-box gondolkodás is közel áll hozzájuk, és sokszor olyan részleteket is észrevesznek, amelyek felett mások átsiklanak. Ugyanakkor nagyon jót tehet nekik, ha egyértelmű utasításokat kapnak, ha van egy jól követhető és kiépített struktúra, rutin, rendszer, ez ugyanis biztonságot ad nekik. Az ADHD-sok egy része kifejezetten jól érzi magát, ha csapatban dolgozhat, vagy ha a napi feladatai között szerepel a másokkal való kapcsolattartás; mások viszont inkább elvonulnak, és akkor tudnak a legjobban teljesíteni, ha minden zavaró tényezőt kiiktathatnak (én pl. sokszor dolgozom éjszaka vagy hajnalban), így minél rugalmasabb egy munkahely, annál jobb.

Persze, van másik oldala is annak a bizonyos lemeznek, jó néhány olyan tulajdonsága van az ADHD-soknak, amitől a főnökök, kollégák többsége falra mászik. A határidőktől rettegnek, mint a tűztől, halogatnak, késnek, állandóan mozognak, matatnak, be nem áll a szájuk, képesek hosszú órákra eltűnni (ebéd, kávé, sütike, cigi, még egy kávé és már itt is az uzsi ideje...), nem figyelnek az utasításokra, elfelejtenek fontos dolgokat, és hajlamosak arra, hogy minden mással foglalkozzanak a munkahelyükön, a munkát kivéve. Ők azok, akik tényleg elvesznek a bürokrácia közhelyes útvesztőiben, a világból ki lehet kergetni őket például egy jó hosszú és bonyolult kérdőívvel (helló, adóbevallás). Olyan feladatokkal szöszmötölnek órákon keresztül, amire elég lenne tíz perc, mást viszont összecsapnak. Elképesztően hullámzó lehet a teljesítményük, és néha olyan érzelmi kitöréseik lehetnek, amelyeket nem mindenki tud tolerálni. Egészen idióta hibákat képesek elkövetni, és igen, ez időnként az állásukba kerül. 

Ismételném magamat: minden az egyedi jellegzetességektől függ. Egy ADHD-sból ugyanúgy lehet sikeres sebész, programozó, óvónő, biciklis futár, bróker, író, pszichológus, kutató... mint egy normálisan bekötött emberből. Mondjuk, bárhogy próbálom, két munkát nem tudok elképzelni egy ADHD-snak: a múzeumi teremőrt és a klasszikus, szalag mellett dolgozó gyári munkást.