Anélkül, hogy genderügyekbe belemennénk (vannak erre sokkal jobb fórumok is), a címben megfogalmazott állítás sajnos sok szempontból igaz. Az ADHD-s lányok, nők ugyanis sokkal ritkábban jutnak diagnózishoz és így megfelelő terápiához, a tüneteiket gyakran más betegségekkel azonosítják, amelyeket aztán kezelnek vagy nem - a legtöbbször csak megvető pillantásokat és értelmezhetetlen tanácsokat kapnak -, azonban az ADHD okozta önbizalomhiány, kétségbeesés, szorongás a mélyben szépen végzi a pusztító munkáját.
Az adatok szerint háromszor annyi fiúnál diagnosztizálják az ADHD-t, mint lánynál, de egyáltalán nem biztos, hogy valóban háromszor annyi ADHD-s fiú van, mint lány. Ennek elsődleges oka a tünetek különbözőségében keresendő. A fiúknál egyszerűen "feltűnőbb" az ADHD, náluk ugyanis gyakoribb mind a hiperaktivitás (mely állandó mozgolódással, fészkelődéssel, babrálással és egyéb tünetekkel jár együtt), mind pedig az impulzivitás (vagyis nehezebben kontrollálják az érzelmeiket és türelmetlenebbek). A lányok viszont gyakrabban tartoznak a figyelemzavaros ADHD-sok közé, vagyis sokszor elkalandozik a figyelmük, álmodoznak, lassabbak, csendesebbek, rendetlenek, visszahúzódóak. Ezek miatt a tulajdonságok miatt nem zavarnak túl sok vizet, így például az iskolában is jobban tolerálják őket, hiszen az órát nem zavarják, és hát istenem, kellenek közepes tanulók is (annak ellenére, hogy sok ADHD-s átlagos, vagy azon felüli intelligenciával rendelkezik, mégsem tud teljesíteni). És igen, a társadalmilag elfogadott normák egy része is "láthatatlanná" teszi az ADHD-s nőket, különösen az idősebb korosztályba tartozókat: egy "igazi" nő nem agresszív, nem zavar másokat, nem akar túl sokat sem elérni a munkában, jobban élvezi az olvasgatást vagy a kötögetést, mint a fára mászást, nem kockáztat, nem veszélyeztet másokat stb. Persze simán tartozhat egy lány is a hiperaktív ADHD-sok közé, de ezt még kifejezetten "bájosnak" is találhatják, hiszen milyen cukin csacsog össze-vissza...
A nők kevésbé impulzívak, agresszív megnyilvánulások helyett inkább magukat emésztik
Nehezíti a diagnózist az is, hogy az ADHD mellé más pszichés problémák is társulhatnak, és ezeket gyakrabban gondolják tipikusan "női" betegségnek, mint az ADHD-t. A két legfontosabb ezek közül a depresszió, illetve a (generalizált) szorongás: mindkét betegség több nőt érint, mint férfit. Ráadásul a tünetek is nagyon hasonlóak lehetnek az ADHD és a depresszió, illetve a szorongás esetében (a biokémiai okok azonban különbözhetnek). Jó esetben eljut ezekkel a problémákkal szakorvoshoz egy nő, a kezelés pedig bizonyos tüneteket csökkenthet, az alapgondokat azonban nem, azok megmaradnak és további folyamatos idegeskedést, álmatlanságot, figyelmetlenséget és az ezekkel összefüggő mindennapos gondokat okoznak. Rosszabb esetben azonban a problémákkal egyedül marad: a lelki problémákról NEM ILLIK beszélni, egy rendes nőnek egyszerűen NEM LEHETNEK sötét gondolatai, a pszichés problémák csak a LUSTASÁGRA vezethetőek vissza, mert a mai nők jó dolgukban már nem tudják mit találjanak ki maguknak. És ekkor jönnek azok a tanácsok, amire én a legszívesebben üvöltenék, de legalábbis vadul forgatom a szemeimet. Csak össze kell szedned magad! Gondolkodj pozitívan! Ha többet/kevesebbet dolgoznál/lennél a gyerekkel/foglalkoznál magaddal, egyből jobb kedved lenne! Ugyan, én is szoktam rosszkedvű lenni! (és a személyes kedvenceim) Csak akarni kell! Nincs neked semmi bajod, csak hisztizel.
A nők ADHD-val összefüggő problémái is inkább otthon, a párkapcsolatokban, a gyereknevelésben, vagy éppen az egyszerű háztartásszervezésben jelennek meg, és mivel (újfent csak a társadalmi elvárások, a hagyományosan nőinek tartott szerepek miatt) az ezekkel kapcsolatos gondokat sem tartják általában "elég fontosnak", sok nő csak kínlódik. Hogy ő miért nem tud rendet tartani, miért felejti el, hogy a gyereknek 12 darab üres kefiresdobozt, 9 vécépapírgurigát és 73 gyufaszálat kell bevinnie az iskolába, hogy miért nem jegyzi meg a születésnapokat, miért nem vasalja a férje alsónadrágjait, miért nem birkatürelmű a gyerekével... És mivel azt látja, hallja, hogy ennek igenis mennie kellene, neki pedig nem megy, a korábbi években "beszerzett" önbizalomhiány, az önértékelési zavarok, az érzékenység, a fáradékonyság, a megfelelési kényszer újra előjön (már ha eltűnt egyáltalán), és csak még nehezebbé teszi azokat a szervezési, tervezési, végrehajtási feladatokat, amelyekkel egy ADHD-s eleve kevésbé tud megbírkózni. Persze, idővel meg lehet tanulni egy csomó módszer, amellyel elrejthetjük a tüneteket, és rendszereket állíthatunk fel, amivel leplezni lehet az esetleges hiányosságokat, de ez közel sem ideális állapot, és igen, megfelelő terápiával sokkal könnyebb lehet.
Sok nő végül akkor jut el szakemberhez, amikor egyszerűen minden széthullik körülötte, például szülés után súlyos depressziója lesz, nem tud teljesíteni a munkahelyén és/vagy otthon, esetleg a párkapcsolata megy tönkre, vagy éppen fizikai tünetei lesznek. Ha egy kicsit is gyanús vagy magadnak, és úgy érzed, elértél a tűrőképességed határára, menj el orvoshoz, kérj segítséget. Lehet, hogy csak egy kis vitaminhiányod van, esetleg egy wellnesshétvége megold mindent, de az is lehet, hogy olyan kérdésekre kaphatsz választ, amelyek egész életedben keserűséget okoztak.
