ADHD-s felnőttként a legbosszantóbb dolgok egyike, amikor valakinek őszintén beszélünk erről a zavarról, és nagyjából azt kapjuk vissza válaszként, hogy "ez mindenkinél így van, én is elfelejtem befizetni a csekket és én is kiabálok az autóban". Vagyis, a mi problémánk nem is valódi probléma, az ADHD nem létező dolog, csak az unatkozó középosztálybeli emberkék által kitalált valami, hogy ezzel is felhívják a figyelmet magukra.
Szerintem az ADHD-sok jó része nagyon örülne, ha csak erről lenne szó. Vagyis, ha azokat a tényezőket, amelyek folyamatosan befolyásolják a hétköznapjaikat, az önértékelésüket, a motivációjukat, le tudnák rázni magukról.
Teljesen normális, hogy időnként mindenkinek vannak olyan tünetei, melyek az ADHD-ra fokozottan is jellemzőek. Néha még a legpontosabb ember is elkésik, néha mindenki elfelejti befizetni a csekket, és az is előfordulhat, hogy álmatlanul forgolódik valaki, akinek korábban semmi gondja nem volt az alvással. Olyan világban élünk, ahol egy csomó dolog elvonhatja a figyelmünket, és az emberi pszichére egyébként is jellemző, hogy a könnyebb és élvezetesebb utat választja. De míg egy "normálisan" bedrótozott ember hatékonyan képes fókuszálni a figyelmét, képes mérlegelni a tettei következményét, képes a későbbi nagyobb jutalom érdekében lemondani a pillanatnyi élvezetről, az ADHD-soknak ez sokkal, sokkal nehezebben megy.
"Ó, néha én is elkeverem a kulcsaimat" - de nem állsz hetente három alkalommal a kapu előtt bambán, mert nem tudod, hol a kulcsod, igaz?
Az ADHD-ra utaló tünetek és a "sima" figyelmetlenségből, fáradtságból vagy motivációhiányból származó tünetek között jelentős eltérések vannak. Intenzitásban, időtartamban, állandóságban. A "normális" ember félévente egyszer felejti el a csekket, az ADHD-s minden hónapban, minden csekket. A legtöbb ember eltévedhet egy ismeretlen helyen, de egy térkép vagy a GPS segítségével könnyen megtalálhatja az utat. Az ADHD-s a jól ismert útvonalon is eltévedhet, még akkor is, ha a GPS ott van előtte. Időnként mindenkinek elkalandozik a figyelme, ADHD esetén viszont ez az állandó, és a koncentrált figyelem a "különleges". Az intenzitás tehát sokkal erősebb és sokkal gyakrabban, napi szinten jelentkeznek ezek a tünetek. A jellegzetes tünetek pedig gyakran együtt jelentkeznek, tehát valaki halogat és feledékeny és állandóan piszkál valamit és alvászavarai vannak - egy időben.
Az ADHD-sok esetében ráadásul ezek a tünetek jelentős mértékben - és nem feltétlenül pozitív irányba - befolyásolják a mindennapokat, a tanulmányokat, a munkavégzést, a párkapcsolatot, a családi életet. Egy normálisan bekötött ember (ideális esetben) jól tudja, hogy adóbevallás idején x, y és z papírokra van szüksége, és ezeket a konyhaszekrény második fiókjában tartja. Egy ADHD-s is tudja, hogy ezek a papírok kellenek neki, de fogalma sincs arról, hogy hova rakta őket - pedig amikor elrakta, biztos volt benne, hogy emlékezni fog rá -, és ezért három nappal a határidő előtt kezd el rohangálni, mint a mérgezett egér, hogy a hiányzó papírokat beszerezze. Egy ADHD-s számára egy ötperces feladat (pl. a mosogatás) is aránytalan előkészületeket és szervezést igényel. Az én ilyen mumusom a mosás. Tudom, hogy a mosógép, illetve a szárító bepakolása egyenként nagyjából 3 percet vesz igénybe (maximum), és azt is, hogy a ruhákat összehajtani és elpakolni nem több 15-20 percnél (igen, biztosan van olyan, akinek jobb a szintideje). És annak ellenére húzom, halasztom a dolgot, órákon, sőt napokon keresztül, hogy tudom, valójában minimális időt és energiát igényelne a feladat elvégzése.
Azt is figyelembe kell venni, hogy egy-egy élethelyzet hatására (pl. ha fokozott stressznek vagyunk kitéve) csökkenhet a motiváció és a fókuszálási képességek. Ezek azonban általában néhány héten belül maguktól, esetleg az étrend, a szokások megváltoztatásának hatására megoldódnak. Egy ADHD-s esetében azonban az idő vagy a körülmények hatására maximum javulhat a helyzet, de nem múlik el teljesen. A legtöbb felnőtt ADHD-snál a tünetek pedig már gyermekkorban jelentkeznek.
Végül, egy ADHD-st sokkal nehezebb kizökkenteni, mint egy neurotipikus embert. Az utóbbinak sokszor elég egy kis noszogatás, egy klassz jutalom ígérete, és az, ha felírja magának a teendőit egy listába. ADHD esetén ez egyáltalán nem könnyű, még akkor sem, ha az ADHD-s pontosan tudja, hogy káros következményekkel jár, amit tesz. Hiába veszi meg a noteszt, a másik noteszt, azt a noteszt, amelyben a többi notesz helyét írja fel, hiába van a telefonján figyelmeztetés, még ez sem garantálja, hogy nem felejt el valamit vagy nem kezd halogatni. És ez bántja, bosszantja, frusztrálja.