Amikor szóba kerül az ADHD, általában háromféle reakcióval szoktam találkozni. Vagy rávágja az illető, hogy hát ő is ADHD-s, mert a múltkor is elfelejtett tejet venni; vagy közli, hogy minden fejben dől el, és írjam fel a dolgokat, nehogy elfelejtsem őket; vagy hümmög egy sort, hogy a szomszédjának a gyereke is ADHD-s, és ezért ki is kellett venni az iskolából, mert egyszerűen képtelen végigülni egy órát. De nagyon ritkán érzékelem azt, hogy az ADHD-t valódi problémának tartanák, inkább csak olyan kis úri huncutságnak, valami fura szeszélynek.
Igen, a fizikai betegségekkel könnyebb együtt érezni, mert látszódnak. Tudom, hogy a neurotipikus emberek számára az ADHD teljesen meg- és felfoghatatlan. Ez minden pszichés betegséggel így van, aki nem éli/élte át, az elképzelni sem tudja, mi megy végbe mondjuk egy ADHD-s (depressziós, szorongó stb.) ember fejében. Ezért megpróbálom röviden leírni, milyen is lehet egy átlagos, munkával töltött délelőtt.
Mivel éjjel megint nem aludtam, pontosabban, felébredtem hajnali kettőkor, majd négykor sikerült visszaaludnom, sokkal később kelek, mint szerettem volna. De ebben az ébren töltött két órában legalább rendkívül hatékony voltam, és nemcsak azt terveztem meg nagyon pontosan gondolatban, mit fogok írni (sőt, előre is dolgozok három napot!), de azt is, hogy milyen egészséges ebédet fogok főzni, aztán fel is porszívózok, ki is mosok, vasalni is fogok, foglalok mozijegyet az új Alienre stb. Iszonyú nehezen ébredek, legalább húsz percig kómás vagyok, aztán kapkodva iszok egy kávét, összeszedem magam, irány az ovi. Ott kiderül, hogy ma van az ebédbefizetés. Szuper, akkor ki kell vennem pénzt a bankkártyámról. Leadom a gyermekemet, elindulok hazafelé, de előtte nem ártana bevásárolni. Fogalmam sincs arról, milyen egészséges ebédet terveztem meg magamnak, úgyhogy veszek két péksüteményt, meg akciós fagyasztott zöldborsóból négy csomaggal, mert arra mindig szükség van. Felhívom a férjemet, egyrészt, hogy megkérdezzem, kell-e valamit venni (igen, felvágottat), illetve el kell-e valamit intéznem (igen, hívjam fel a biztosítót, mert lejár a kötelező, váltani kellene).
A felvágottat azonnal elfelejtem, ahogy letesszük a telefont, de meglátok egy csomag szeletelt füstölt lazacot. Újdonság! Limitált széria! Vennem kell belőle kettőt, mert milyen egészséges. Igaz, nem is szeretem a lazacot, de majd most. A lazacról eszembe jut valami horgászós film, talán Ethan Hawke volt a főszereplő? Egyszerűen muszáj ott a bolt közepén megnéznem az IMDB-n, hogy jól emlékszem-e (nem, Ewan McGregor volt). Ha már úgyis a kezemben a telefon, frissítem a podcastjaimat, mert miért ne, és akkor már ránézek a Facebookra is, meg az e-mailjeimre is. Jé, kaptam egy levelet attól a könyvesbolttól, ahonnan öt éve vásároltam utoljára, nézzük meg, most mit akarnak, igaz, hogy fél éve szinte csak ebookot olvasok, nem baj.
Nagyjából negyven perccel azután, hogy terveztem, végre elhagyom az üzletet. A kocsiban eszembe jut a felvágott, de már nem megyek vissza. Felhívom a férjemet, hogy el kell-e valamit intéznem (igen, hívjam fel a biztosítót, mert...). Elhajtok a bankautomata mellett, bevillan, hogy pénzt akartam kivenni, de gyorsan el is felejtem. Hazaérek, a lazacot beteszem a hűtőbe, majd ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy most rögtön kitakarítsam a hűtőt. Elkezdem kipakolni, majd keresek valami tisztítószert. Igen, de milyen anya az, aki nem maga csinálja otthon a súrolóport. Irány az internet, házi súrolópor receptért. Megnézek öt oldalt, mind az ötön találok még három olyan cikket, ami érdekelhet, azokat is megnyitom. Eszembe jut, hogy tulajdonképpen nekem írni kellene. Kicsit noszogatom magamat, ez így nem mehet tovább, szedd össze magad. Mi kell a produktivitáshoz? Valami háttérzene jól jönne, mégsem lehet mindig a szokásos módit követni, hogy az egyik ablakban megy a Netflix, a másikban gépelek. Eszembe jut, hogy hetek óta nem beszéltem azzal a nagyon kedves barátnőmmel, aki megmutatta, hogyan lehet osztott képernyőt csinálni. Irány a messenger, írjunk neki üzenetet, de ha már ott vagyok, megnézem egy kicsit a Facebookot. Meg a Redditet. Meg az Indexet. Meg a Pinterestet, úgyis súrolószer-receptet kerestem. Még öt percet engedélyezek magamnak, utána munka, keményen! Harminchét perccel később kiválasztok magamnak valami zenét, eszembe jut, milyen jó bejegyzést lehetne írni arról, milyen zene mellett a legjobb dolgozni (ezt nagyjából három és fél perc múlva felejtem el).
Hiába szeretne hatékony lenni egy ADHD-s, ha semmire nem tud figyelni hosszabb ideig
Megvan a zene, megvan szövegszerkesztő, kinyitottam az ablakot, mert a levegő jót tesz a koncentrációnak. Még mielőtt elkezdenék gépelni, olyan jó ötletnek tűnik megnézni, mi tesz még jót a koncentrációnak. Újabb négy ablak, jéé, van ilyen kis matatókocka, mekkora találmány, nézzük meg, nem olcsóbb-e az Aliexpressen. Nahát a napi ajánlatok között horgászfelszerelés van, mekkora ötlet, ez iszonyat jó hobbi, menjünk horgászni! A következő másfél órában kiderítem, hogyan kell horgászengedélyt szerezni, melyek a legjobb horgásztavak, megnézek öt videót a hal kibelezéséről, és kiválasztok két horgászbotot, meg egy olyan helyes kis horgászsapit. Jó lenne, ha a gyereken is lenne sapka, milyen anya vagyok, hogy még egy nyomorult sapkát sem adok a gyerekre. Igen, de akkor fényvédő is kell, mert milyen anya vagyok, ha nem kenem be a gyereket. Keresgélek egy 25 percet, hátha megtalálom az ideális fényvédőt, lehetőleg olcsón. Muszáj megnéznem, milyen rizikója van a melanómának.
Már elment a délelőtt nagy része, és még mindig nem írtam le egy büdös szót sem. Ez így nem mehet tovább! Kemény leszek magammal! Dühödten bezárok minden ablakot, aztán dühödten újranyitom a szövegszerkesztőt. Lehet, hogy valami zenét is kellene választanom? Előbb csinálok egy kávét. A konyhában ott van a háromnegyedig kipakolt hűtő, egy kis tócsa közepén meg a négy zöldborsó. Amiből már van négy másik a mélyhűtőben.
Természetesen, sarkítok. De közel sem annyira, mint amennyire az emberek hiszik. Igen, szerencsém van, amiért otthonról dolgozhatok, magam osztom be az időmet (általában), és nagyon megértő férjem van. De annak is hasonlóan száguldozhatnak a gondolatai, aki bent ül egy irodában, esetleg egy megbeszélésen - neki még kellemetlenebb, hogy nem tud odafigyelni.
Bár ezt egy "átlagos" délelőttnek gondolom, valójában közel sem így néz ki egy napom. Egyszerűen muszáj volt megtanulnom, hogyan tudom kordában tartani az ADHD-s agyamat, muszáj egy csomó trükköt bevetnem, hogy állandóan vissza tudjam terelni a figyelmemet az adott feladatra. Néha nem sikerül, és akkor tényleg egészen borzalmasan érzem magam. Mert nemcsak azzal kell megküzdenem, hogy nem csináltam meg valamit, amit kellett volna (rosszabb esetben nem csináltam semmit), hanem egy csomó ezzel kapcsolatos negatív érzéssel is: a csalódottsággal, a szégyennel, a lelkiismeret-furdalással, a kilátástalansággal, a bűntudattal, a tehetetlenséggel.
